Törp-Erő teakeverék

Ajánlott az alábbi alkalmazási területekre:  immunerősítés gyerekeknek 3 éves kortól.

Kiszerelés: 60 g

Összetevők: apróbojtorján, csipkebogyó, kakukkfű, hársfavirág,  citromfű.

Törp-Erő gyógynövényes teakeverék

Az immunrendszer a szervezet védőpajzsa, amely sérülékeny, ha nem gondozzák, edzik. Ahogyan a felnőtteknél is előbb, vagy utóbb következményei vannak a meggyengült immunrendszernek, úgy a gyermekek esetében ez fokozottan igaz. A kicsik szervezete még nem rendelkezik annyi “tapasztalattal” a betegségek elleni harcban, ezért még inkább oda kell figyelnünk az immunrendszer erősítésére. Ha meggyengül, könnyen hajlamossá válhat a gyermek a különféle betegségekre, főként azokra igaz ez, akik közösségbe járnak. Az immunrendszer működése a helyes táplálkozás, a testmozgás és a kiegyensúlyozott életvitel mellett gyógynövényekkel is támogatható. A kifejezetten gyerekek számára készült Törp-Erő teakeverék már 3 éves kortól bátran adható.

Az összetevőkről bővebben: a kakukkfűnek immunerősítő, sejtmegújító hatása van. Az apróbojtorján a máj és az epeműködést szabályozza, segíti az emésztést. A csipkebogyó vitaminforrás, magas a vas és a magnézium tartalma. A citromfű nyugtató hatású, a hársfavirág pedig nagy mennyiségben tartalmaz flavonoidokat (tilirozidot, kvercetin és kempferol glikozidokat), amelyek antibakteriális hatásúak, emellett vértisztító és idegerősítő hatása is van.

Elkészítés módja: egy csapott teáskanál teafüvet forrázz le 2-3 dl forrásban lévő vízzel, majd lefedve hagyd ázni 5 percig és utána szűrd le. Napi 1-2 bögrével melegen, ízesítés nélkül vagy kis mézzel fogyasszátok. Napi 1 csészével fogyasztva 1 hónapra elegendő egy kiszerelés.

 

Nézd meg milyen mézet ajánlunk hozzá:

Termelői virágméz »
Termelői akácméz »

Az immunrendszer erősítése gyerekeknél

Az immunrendszer megfelelő működésének kialakulásában először az anyatejnek, vagy annak hiányában a tápszereknek van elsődleges szerepük. Az újszülött a külvilággal szemben élete első időszakában gyakorlatilag védtelen. 

Töreperő gyógynövényes teakeverék - kisCSILLAG teája

Ahhoz, hogy segítsük megerősödését nagy hangsúlyt kell fektetnünk a helyes táplálkozás kialakítására és az egészséges életvitelre. Ehhez szükséges, hogy a kisgyermeket következetesen, a korának megfelelő tempóban szoktassuk hozzá az őt körülvevő világhoz. Ebbe beletartozik az élelmiszerek kellő időben való bevezetése az étrendbe, a megfelelő minőségű és mennyiségű szabad levegőn való tartózkodás, valamint az életkornak megfelelő napirend kialakítása is. A gyerekek immunrendszerének fejlődésével egy időben az idegrendszer is folyamatosan érik, amelyeket túlterhelni nem szabad. A későbbiekben ezek lesznek az alappillérei a kiegyensúlyozott életnek.

A megbetegedések azonban még egy egészséges gyermek esetében is elkerülhetetlenek, főként a tavaszi és az őszi évszakok beköszöntével, vagy amikortól a kisgyermek közösségbe kerül. Ám ezen időszakok könnyebb átvészelését segíthetjük, ha egész évben gondot fordítunk az immunrendszer erősítésére a következő módszerekkel:

  • Szabad levegőn töltött idő: a szabad levegőn való mozgás immunrendszerük legfőbb serkentője, mivel ilyenkor vérkeringésük felpezsdül, szerveik oxigénellátása megnő, a napfény hatására pedig fokozódik a D-vitamin képződése. Fontos, hogy a hidegebb őszi-téli hónapokban is - az időjárásnak megfelelő öltözékben - töltsön elég időt a gyermek a szabadban. Megemlíteném az öltözködés kulcsfontosságát, főként a kisgyermekek esetében, mivel az ő hőháztartásuk még nem olyan gyorsan alkalmazkodik a külső környezeti hatásokhoz, mint a felnőtteké. A réteges ruházat elengedhetetlen, mivel így könnyen “melegíthetjük, vagy hűthetjük” le őket, hiszen hamarabb túlmelegedhetnek és le is hűlhetnek, ha nem megfelelő mennyiségű ruha van rajtuk.
  • Testmozgás minden nap: a gyerekek mozgásigénye kimeríthetetlen. A testmozgás bármilyen formát ölthet, a lényeg a kötetlen, friss levegőn való tartózkodás megléte. Főként fontos ez az iskolás korúak esetében, hiszen a szabad játék feltölti őket, energiát ad a kötelező iskolai foglalkozások után is.
  • Elegendő mennyiségű alvás: a mozgáshiány és a kialvatlanság jelentősen gyengíti a gyerekek immunrendszerét. Nagyon lényeges, hogy este megfelelő időben feküdjenek le, mert a növekedési hormon termelődéséhez az elegendő alvás biztosítása létfontosságú. A megfelelő alvás mellett fontos azt is megjegyezni, hogy ne legyen túlingerelve a gyermek, a korához illő és mennyiségű élményben legyen része napközben, hiszen egy túlingerelt, túlfárasztott gyerek nehezebben alszik el, piheni ki magát.
  • Minőségi táplálkozás: megfelelő életmód mellett az egészséges, minőségi tápanyagokból álló táplálkozás szerepe kiemelten fontos. Az étrend összetételére és mennyisége is figyelnünk kell, valamint arra is, hogy milyen forrásból szerezzük be azokat. Az ételekben található tartósítószerek, festékek, vegyszerek, antibiotikum- és hormonmaradványok jelentős hatással bírnak gyermekeink fejlődő immunrendszerére, igyekezzünk ezeket kerülni és tudatosan vásárolni. A kész ételek helyett próbáljunk meg friss alapanyagokat használni, biztosítani a megfelelő mennyiségű zöldség és gyümölcs fogyasztását, a vitaminokban és ásványi anyagokban, illetve rostokban és fehérjében gazdag élelmiszerek kínálását.
  • Vitaminok, vitaminforrások alkalmazása: 3 éves kor alatt a D-vitaminon kívül, a változatos és jó összetételű étkezés mellett ritkán van szükség vitaminkészítmények szedésére. Ajánlott a kisebb gyerekeknél gyermekorvos tanácsát kikérni, ha mégis úgy ítéljük meg, hogy szükséges. 3 éves kor felett azonban - főként a közösségbe kerülés idején - érdemes támogatni a kicsiket is. A számos multivitamin és prebiotikum készítmény mellett el lehet kezdeni a természet patikájából is szemezgetni. Az általam összeállított Törp-Erő teakeverék is jó alternatíva az immunrendszer támogatására.

Immunerősítő ételek gyerekeknek

Ahogyan a felnőtteknél, úgy a gyermekek esetében is igaz, hogy szervezetük általános állapota meghatározza azt is, hogy a védelmi funkcióik hogyan működnek. A megfelelő általános egészségügyi állapot fenntartásához viszont megfelelő táplálkozásra van szükség.

Immunerősítés gyerekeknek - kisCSILLAG teája

Olyan élelmiszerek fogyasztása ajánlott, amelyek a kiegyensúlyozott anyagcserét segítik és amelyekből a szervezet hozzájut a megfelelő tápanyagokhoz, vitaminokhoz és ásványi anyagokhoz is, mivel ezek az immunrendszert is erősítik. Az a gyerek, akinek nem működik kielégítően az immunrendszere, könnyebben kap el bármilyen megbetegedést. Ajánlunk néhány hatékony immunerősítő ételt, amelyet hazánkban is könnyű beszerezni és amelyeket egymással kombinálni is lehet. A felsorolt zöldség, gyümölcs félék és olajos magvak, valamint a tejtermékek fogyasztása is elsősorban nyersen ajánlott, azonban gyerekekről lévén szó, természetesen elkészíthetők egyéb, nekik tetsző módon is. Immunerősítő ételek gyerekek számára ábécé sorban:

A lista a teljesség igénye nélkül sorolja fel azokat az ételeket, amelyek hatékonyan segítik a kicsik immunrendszerének edzését. A táplálkozás megfelelő összeállítása mellett érdemes megfontolni a házi gyógymódok alkalmazását, mielőtt automatikusan antibiotikumos kezelésnek tennénk ki gyermekünket (amely természetesen indolkolt esetben nem kerülhető meg!). Azonban egy megfázás, köhögés, vagy torokfájás esetén, ha a gyermek állapota engedi alkalmazhatunk elsődlegesen a már bevált házi praktikákból. Olyan egyszerű házi módszerekről van szó, mint a gyógyteák kortyolgatása és inhalálás velük (hagymahéj, hársfa, kamilla, stb.), méz fogyasztása bármilyen formában (vajas-mézes kenyér, fokhagymás méz, mézes tea, stb.), megemelt vitamin bevitel, vagy akár a vizes borogatás. Leginkább azokat a praktikákat érdemes elővenni, amelyek elősegítik a szervezet saját védekezőképességének megerősödését és támogatják a kórokozókkal vívott küzdelmet. A Törp-Erő gyógynövényes teakeverék ezen házi gyógymódok között állja meg a helyét, amelyet megelőzésre és kilábalásra is jó szívvel ajánlok minden törpének. 🙂

Gyógynövényes teakeverék és méz árak

  • Gyógynövényes teák:
    • 1500 Ft / 60g
  • Mézek (kivéve akácméz):
    • 0 Ft / 1000 g
    • 0 Ft / 500 g
  • Akácméz:
    • 0 Ft / 1000 g
    • 0 Ft / 500 g

    Rendelési, szállítási és fizetési információk 

    Megrendelés vagy üzenetküldés

    Méz- és/vagy tearendelés
    Rendeléshez írd meg:
    • Méz rendelés: méz neve, mennyi üveggel rendelsz, 0,5 vagy 1kg kiszerelésből kérsz
    • Teakeverék rendelés: tea neve, hány darabot küldjünk
    • Csomag rendelés: melyik mézet és melyik 2 teát választod?
      Megj.: egy csomag tartalma: 0,5kg méz + 2×20 g teakeverék szabadon összeállítva.



    Add meg: települést+csomagautomata címét VAGY csomagautomata számát:

    Érdeklődés, üzenetküldés

    Ez is érdekelhet
    Nemcsak a megfázásos, járványos időszakban érdemes erősíteni az immunrendszert természetes hatóanyagokkal hanem egész évben. Egyik Tovább »
    Kakukkfű (Thymus vulgaris) kedvelt termőhelyei a lankás hegylábak, napos mezők. A kakukkfű Buddha madara. A Tovább »
    Teakeverékembe olyan gyógynövényeket válogattam össze, amelyek együtt, egymás jótékony hatásait kiegészítve, felerősítve támogatást nyújtanak a Tovább »
    A természet patikájában sokféle egészségügyi panaszra találhatsz gyógyírt. Ha idén sem úsztad meg az influenzát Tovább »